Amióta a PBX-ek (Private Branch Exchange) a szolgáltatóktól egyre inkább az egyes vállalatok kezelésébe kerültek, fokozatosan megjelent az igény, hogy ezek az eszközök a vállalatok speciális igényeit is ki tudják szolgálni. Ennek érdekében egyre több kényelmi szolgáltatás jelent meg az alközpontokon és a végberendezéseken egyaránt. Ezen szolgáltatások sora igen hosszú és változatos: hívásvezérlés, közös hang-kép-adat kommunikáció, presence (jelenléti információ), azonnali üzenetküldés, egységes üzenetkezelés, személyes kezelőfelület, konferencia, együttműködési felületek, mobility (mobilitást segítő szolgáltatások), business process integration (BPI – üzleti folyamatok integrálása a kommunikációs rendszerbe), contact center alkalmazások stb.

A földrajzilag szétszórt telephelyekkel rendelkező cégeknél a telephelyek közötti kommunikációs költségek csökkenésének igénye, és ezzel párhuzamosan az IP alapú hálózatokon elérhető sávszélességek és technológiák (VoIP – Voice over IP, QoS megoldások stb.) megjelenése egyre inkább a LAN, illetve WAN hálózatokon történő kapcsolódás felé fordította a cégek, így a gyártó cégek érdeklődését is. Az AVAYA és egykoron a NORTEL hagyományos alközpontjaikat IP-s kártyákkal vértezték fel, így téve képessé az alközpontjaikat az IP hálózatokhoz történő kapcsolódásra. Más cégek – például a Cisco – a teljes hívásirányítási rendszerüket IP-s eszközként valósították meg, ezzel új technológiát és fogalmat hoztak létre: az IP telefóniát.

Újabb megközelítése az egységes kommunikációs rendszereknek a videokonferencia-berendezéseket gyártó cégek felől indult, amelyek az ISDN technológia elterjedésével a videokonferencia-kapcsolaton belül valósították meg az alkalmazásmegosztást, illetve a számítógépes adatok cseréjét. A videokonferencia – szintén az elérhető IP sávszélességek növekedése okán – egyre inkább bekerül a hétköznapi kommunikációs megoldások közé, és egyre inkább az IP telefónia egyik kiegészítő szolgáltatásává válik.

Mára ezek a több irányból elindult folyamatok kezdenek letisztulni, és a különböző gyártók között szorosabb, lazább együttműködésekben is megjelennek. Sorra-másra jelennek meg különböző eszköz-, illetve szolgáltatás-támogatások a másik gyártó rendszereivel történő zökkenőmentes együttműködés érdekében.

Technológiai oldalról közelítve az egységes kommunikációt, nagyon fontos, hogy ezek a szolgáltatások valós idejű, realtime megoldások. A minél életszerűbb élmény miatt nem engedhetők meg a számítógépes forgalmaknál egyébként tolerálható késleltetések, csomagvesztések, és egyéb esetleges hibák. Ezen hibák az úgynevezett Quality of Service (QoS) megjelenésével, illetve az ezt a technológiát támogató eszközök elterjedésével nagyon jó hatékonysággal menedzselhetők. A QoS megoldások szintén gyártó cégről gyártó cégre változnak. Alapvetően azonban a hálózaton közlekedő IP csomagok különböző prioritási osztályba sorolását és ennek megfelelő kezelését valósítják meg. Ezek a megoldások különösen nagy jelentőséggel bírtak a Unified Communication hőskorában, amikor még a hagyományos telefóniából örökölt hang- (G.711), illetve kép- (H.261) kódolásokat használták, amely kódolások nagy sávszélességigényt generáltak. A G.711 pl. 64 kbps sávszélességet igényel IP fejlécek nélkül egy beszédfolyam átvitelére.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mind az átviteli eszközökön támogatott, mind pedig a végberendezéseken megvalósított kényelmi és technikai szolgáltatások egyre bővülnek. Napjainkban ezek a megoldások már olyan sokrétűek, hogy lassan a tudományos-fantasztikus írók fantáziája is nehezen tart lépést a valósággal.