A Synergon Csoport 2010 első félévében 8 139 millió forint árbevételt ért el. Az első negyedéves 6%-os elmaradást a második negyedév során mérsékeltük. A
szolid, 3%-os elmaradást nagyon visszafogott lendületű gazdálkodási környezetben
teljesítettük.
Az árbevétel csökkenés mellett az árbevétel összetétele is lefelé húzott az EBITDA
értékén, és a Társaság gyors alkalmazkodó képességének köszönhetően maradt szinten
a 2009-es EBITDA hányados. Az EBITDA hányados összevont féléves értéke 4%, ami minimális, 1%-os eltérést mutat, a negyedéves értéke 3%, ami azonos a 2009.
évivel.
Az üzemi eredmény 97 millió forint. Az eredmény éven belüli eloszlásánál azt kell figyelembe venni, hogy a 2010-es
év részben visszatér a 2009-es évet megelőzően tapasztaltakhoz, miszerint az év
első fele jellemzően alacsonyabb, a 2009 évet megelőzően több negyedéven át negatív
teljesítményű volt, amelytől a 2009 tért el első ízben az erős évnyitással. 2010
év első fele igaz, nem éri el a 2009 év azonos időszakának kiemelkedő teljesítményét,
ellenben immár 2. éve sikerült az első félévet is pozitív eredménnyel zárni. Másrészt
az új IT beruházások sem a verseny sem az állami szférában nem indultak el, és
Magyarországon továbbra is a megszorítási és takarékossági intézkedések diktálnak
mind a gazdasági, mind az állami szférában.
Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója elmondta:
„Míg 2009 eleje a lendületről szólt, addig 2010 mögöttünk lévő időszakában többségében
lassan formálódó és nehezen konkretizálódó lehetőségekkel találkoztunk. Nagy erőfeszítéseket
tettünk és továbbra is vállalunk, hogy a szektorok megváltozott igényeit megértsük,
úgy mint a pénzügy és a versenyszféra helyzetét. A pénzügyi és versenyszférában
az IT beruházásokat illetően továbbra is kivárást tapasztalunk, és legfeljebb
szinten tartó megrendelésekre kötnek szerződést. Az állami szférában a választásokat
követően természetes az újra alakuló rendszer lassúsága, viszont ezt idén tovább
erősíti a szigorú költségvetési vállalás, amely miatt szinte minden típusú beruházás
leállt. A beruházások visszafogottságából adódóan hosszú távú, nagyobb volumenű,
szolgáltatás-jellegű projektek nem indultak, így az árbevétel szolgáltatási szintje
visszaesett – bár a jelenlegi 57% még mindig magasnak mondható.
Mindezek ellenére forgalmunkat gyakorlatilag szinten tartottuk. A 3%-os árbevétel
elmaradás okozta fedezet kiesést a Társaság válság idején is használható alkalmazkodó
képességével kompenzálni tudtuk, ezért a féléves eredményünk továbbra is pozitív.
Az elmúlt hónapokban tapasztaltak alapján a választások utánra prognosztizált
fellendülés lassabb és később valószínűsíthető. Viszont nagyon bíztató, hogy Csehországban,
ahol Magyarországhoz hasonlóan választások és válság okozta nehézségek vannak,
már lassú élénkülés tapasztalható. A fordulatot jelentő beruházási szándék élénkülésre
később, év végén-jövő év elején számítunk.”
Synergon Informatika Nyrt.
A teljes gyorsjelentés a Befektetői Információk Gyorsjelentések menüpontjában tekinthető meg.