Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója 2009-es év kapcsán elmondta:
„Fontos eredménynek tartom, hogy 2009-ben is sikerült olyan szerződéseket kötnünk,
melyek megalapozhatják társaságunk üzleti sikereit 2010-ben. A teljesség igénye
nélkül itt említeném az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eszközszállítási
tenderét, a Magyar Államkincstárral megkötött Microsoft EA illetve az Invitel
IP hálózat rendszertámogatási szerződésünket.
Fontos lépéseket tettünk egy hatékony, az innovációt, az üzleti igényeket és
a kiemelkedő szakmai hozzáértést egyaránt magába foglaló szervezet kiépítésének
irányába.
Úgy vélem, hogy cégünk 2009-es teljesítménye és a 2010-re kiszabott új, szakmai
irányvonal szilárd alapot szolgáltat üzleti tervünk megvalósításához.”
A teljes gyorsjelentés a Befektetői Információk Gyorsjelentések menüpontjában tekinthető meg.
Synergon Informatika Nyrt.